Névadónkról

Mérei Ferenc munkássága szorosan összefügg a XX. századdal. A híres pszichológus életútja sikerekben, kudarcokban, győzelmekben és vereségekben bővelkedik.
Mérei Ferenc 1909. november 24-én született Budapesten. Édesapja korai halála után édesanyja új házassága révén öt testvérrel együtt nevelkedett. Fényképész szülei munkája nagy hatással volt gyermekkorára, csakúgy mint a ligeti vursli világa. A Verne-regények fantasztikuma tovább erősítette amúgy is élénk képzeletvilágát. Viharos gimnáziumi évei alatt is mindig az "igazi közösséget" kereste.
Sikeres érettségi vizsgája után a világhírű párizsi egyetem, a Sorbonne diákja lett. Érdeklődése szerteágazó volt, így több mindennel is foglalkozott. Tanult politikai gazdaságtant, statisztikát, irodalmat és tizenegyféle nyelvet, de igazán a gyermekpszichológia és a pályaválasztási tanácsadás felé vonzódott. Az egyetemen Henri Wallon professzor tanítványa lett, aki a gyermekvilág tanulmányozásában irányította. 1927-től a Francia Kommunista Párt illegális tagja, s már itt kutatta a társas hatások egyént formáló szerepét. Első tudományos előadását 1932-ben tartotta. 1934-ben tért haza két diplomával a zsebében, de mivel állást nem kapott az Állami Gyermeklélektani Intézetben dolgozott 4 évig fizetés nélküli pszichológusként. 1938-tól 1940-ig a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola "Szondi Lipót sorsanalitikus" laboratóriumában dolgozott. Nyelvtanításból élt, mivel fizetést itt sem kapott.
Ekkor kötött házasságot, gyógypedagógus feleségével együtt tanulták meg a vizsgálatok szervezését és gyakorlatát. A szigorodó zsidótörvények miatt eltanácsolták a laboratóriumból.
1942-ben írta meg első könyvét, A pályaválasztás lélektana címmel.
Nem sokkal később munkaszolgálatra vitték, többször kísérelt meg szökést, végül 1944-ben átjutott a fronton, a szovjet hadseregben századosi rangban katonai szolgálatot is teljesített.
1945-48 között a Fővárosi Lélektani Intézet vezetője, a Pedagógiai Főiskola és az Eötvös Kollégium tanára, a NÉKOSZ központi szemináriumának vezetője.
1949-ben kinevezték az Országos Neveléslélektani Intézet élére. Ebben az időszakban több tanulmányt is írt három könyve - A gyermekek világnézete, Az együttes élmény, Gyermektanulmány -mellett. Tudománytörténetileg meghatározó az Együttes élmény kísérletsorozata, amelyet az Egyesült Államokban már 1949-ben átvettek, és bekerült a bizonyított pszichológiai kísérletek gyűjteményébe is.
Ugyanebben az évben pedagógiai munkásságáért a Kossuth-díj ezüst fokozatát kapta.
1950-ben az Intézetet felszámolták, és Méreit elbocsátották, aki ezután fordításból tartotta el családját.
1956-ban rehabilitálták, kiemelt tudósként először az MTA Pszichológiai Intézetébe, majd '58-ban a Biokémiai Intézetbe került. Ekkor azonban politikai okokból, államellenes szervezkedésért börtönbe került, 10 évre ítélték, de 1963-ban amnesztiával szabadult. A börtönben is dolgozott, ott írta meg négy pszichológiai kötetét, a Lélektani naplót.
1964. február elsején lépett be az Országos Ideg-és Elmegyógyászati Intézetbe, aholmegalapította, majd vezette a "Klinikai Pszichológiai Laboratóriumot". Itt már együtt dolgozott többek között Nemes Líviával ill. V.Binét Ágnessel, aki társszerzője volt a mind a mai napig nagysikerű és alapműnek számító Gyermeklélektan (1970) és az Ablak-Zsiráf című könyveknek.
Szociometriai vizsgálatai a csoportok belső viszonyait, az egyének csoportban elfoglalt helyét, az egyén szerepeit kutatták. Kísérleteik eredményeit a Gyermektanulmány című könyvében írja le, amelyben megismerhetjük a gyermeki világképet és logikát.
1965-70 között látott napvilágot a Mérei által alapított Vademecum sorozat 50 füzete, melyeket mindmáig alapmunkaként használnak a hazai pszichológusok. A '70-es éveket Mérei Ferenc alkotói pályájának termékeny időszakának tekinthetjük, több kiemelkedő műve született ekkor, pl.: A közösségek rejtett hálózata (1971), Klinikai pszichodiagnosztikai módszerek (1974), A klinikai pszichológia (1974). Tizenkét évet töltött a klinikán, nyugdíjazásáig, de tovább dolgozott. 1976-tól vezette a Magyar Pszichológiai Társaságot, és a pszichodramatikus képzést.
1982 meghozta a szakmai-tudományos elismerést is számára, életművét a Magyar Tudományos Akadémia "a pszichológiai tudományok doktora" fokozattal ismerte el, és kitüntette a Ranschburg Pál emlékéremmel.
1985-ben jelent meg - már 1948-ban megírt - a Demokrácia az iskolában című tanulmánya, amelyben oktatáspolitikai nézeteit fejtette ki. A gyermekközpontú, cselekvésre, önálló véleményalkotásra nevelő iskola volt az eszményképe.
Ő maga rendkívüli, sugárzó pedagógusszemélyiség volt, aki ideál lett tanítványai körében és modell lehet a mai pedagógusok számára.
Sorsfordulókban bővelkedő, változatos, eseményekben gazdag életútja 1986. február 23-án bekövetkezett halálával lezárult, de önéletrajzi írásában megfogalmazott pszichológusi, emberi alapállása korunkban is követendő: "Rögeszmém volt, és maradt, hogy ha változtatni akarunk az embereken, akkor elsősorban magában a pedagógiában kell változtatni..."
Szeretnék köszönetet mondani Mérei Ferenc özvegyének, aki nagy szeretettel fogadott bennünket és egy felejthetetlen délutánon, egy felejthetetlen hölgyet ismertünk meg személyében. Sugárzó intelligenciája, rendkívüli humora megragadott és közelebb hozott elhunyt férjéhez is, akit elbeszélései alapján szinte magunk között tudhattunk.
Iskolánk névadója 1909. november 24-én született Budapesten. Az 1930-as évek elején kiutazott Párizsba, mert ott több esélyét látta annak, hogy továbbtanuljon. Ekkor 21 éves volt. Az egyetemen először inkább a földrajzszak felé irányult az érdeklődése. Később meghallgatta egy Wallon nevű pszichológus előadását, amely nagy hatással volt rá és átformálta saját jövőbeli elképzeléseit.
Fokozatosan közeledett a pszichopedagógiai tudomány felé, amellyel később világhírűvé vált. 7 évig élt Párizsban és 1939-ben bölcsészdiplomát szerzett pszichológiából, pedagógiából, szociológiából és filozófiából.
Hazatérte után 1938 és 1940 között a Kór- és Gyógytani Laboratóriumban dolgozott, volt a Székesfővárosi Lélektani Intézet vezetője, valamint az Országos Neveléstudományi Intézet főigazgatója. 1949-ben Kossuth-díjat kapott.
Nagyon szeretett gyerekeknek magyarázni, előadásokat tartani és tanítani. Azt vallotta, hogy mindent közérthetően, röviden és tömören kell megfogalmazni. Könnyen és egyértelműen magyarázott. Tanítványai imádták.
Óvodásokkal kísérletezett, amelyekből 1947-ben megszületett pályafutásának legkedvesebb munkája "Együttes élmény" címmel. Azt vizsgálta, hogy a Csoporton belül kialakuló hagyományokat mi tartja össze.
Feleségével, VERA nénivel 46 évig élt boldog házasságban.
1956 után Göncz Árpáddal és sok más híres emberrel töltötte együtt börtönéveit Magyarország börtöneiben. Itt szerzett tapasztalatait, élményeit meg is írta.
Hobbiként szerette a focit és a biliárdot. Korábban Ő is sportolt, teniszezett és úszott. Feleségével sokat járt kirándulni. Más országokban is járt, többek között volt Angliában és Görögországban is. Görögország különösen a szívéhez nőtt, mert szerette azt a tájat, sok szépségével együtt. Szuvenírként mindig kitűzőket hozott külföldről, gyűjtötte őket. Ezenkívül gyűjtött még bélyegeket is. A párizsi évek alatt feleségével sokat jártak moziba. Nagyon szerette a baráti és még jobban a családi összejöveteleket. Legjobban adni szeretett, ezt családtagjai, barátai és tanítványai is megfelelő módon viszonozták.
Nagyon közeli barátságban volt Kassák Lajossal és Bálint Endre festővel is. Imádta a verseket, ebből kifolyólag voltak irodalmi írásai is. Különösen vonzódott a művészetekhez, így a zenéhez és a fotózáshoz is. A klasszikus korszakból való kedvenc zeneszerzője Mozart volt. Családjában mindenki tanult zongorázni. Legkisebb lánya, Zsuzsa édesapja nyomdokain haladt, sikeres pszichológus lett.
Mérei Ferenc káros szenvedélyének tekinthető a cigarettázás, amit csak első infarktusa után hagyott abba. Kedvenc étele nem igazán volt, de nagyon szerette a paprikás krumplit. Jó italnak a balatoni rizlinget tekintette, amit alkalmanként fogyasztott.
Mérei Ferenc 1985. február 23-án halt meg, szívbetegségben.
1985. március 5-én helyezték örök nyugalomra az Óbudai temetőben. Tanítványai csodálatos beszédeket mondtak sírjánál, így vettek végső búcsút szeretett tanáruktól. 1985. márciusában tombolt az influenzajárvány, a temetés napján szakadt a hó, mégis a családtagokon kívül rengeteg barátja, tanítványa, tisztelője jelent meg - ez akkoriban nem volt megszokott - az Óbudai temetőben, hogy utolsó útjára kísérje a nagy pszichológust. Zeneként kedvence a Don Giovanniból, a nyitány búcsúztatta. Csodálatos temetése volt - én így érzem -és rengetegen kísérték el utolsó útjára, melyben remélem megtalálta örök nyugalmát. - mondta a beszélgetés végén Vera néni.
A Mérei Családdal a kapcsolatunk az 1995-ös névadás óta sem szakadt meg. Iskolánk minden jelentősebb eseményén, rendezvényén részt vesznek.
Mérei Ferenc özvegye 1996-ba létrehozott egy alapítványt, mellyel támogatást nyújt intézményünk legeredményesebb tanulóinak és tanárainak (Mérei medál). A rászoruló gyerekek közül néhányan az alapítvány hozzájárulásával ingyen vehetnek részt a nyári táborban.